Vastagbélszűrés
Miért fontos a vastagbélszűrés?
Hazánkban a vastagbélrák a második leggyakrabban előforduló rosszindulatú daganatos megbetegedés. Leginkább a 40. életév után jelentkezik, jellemzően 50 és 70 év kör között a legmagasabb az előfordulási gyakorisága, utána fokozatosan csökkenni kezd.
Nagyon fontos tudnia, hogy nem minden szolgálató végezheti el a tisztázó vastagbéldaganatok lassan alakulnak ki és a kezdeti időszakukban többnyire nem járnak olyan tünetekkel, amit Ön észrevenne.
Ugyanakkor a vastagbél daganatai igen hatékonyan szűrhetők, s ez által meg is előzhetők!
De mit is jelent pontosan a „szűrés" kifejezés?
A szűrés az a folyamat, amikor még nem is beszélünk igazán betegségről, viszont meg lehet állapítani, hogy Önnél fennáll-e olyan kezdeti állapot, ami még semmilyen panaszt vagy tünetet nem okoz – viszont rosszindulatú daganattá alakulhat.
Miért is fontos ez?
A daganatos elváltozások a szervezetünk egészséges állapotából indulnak ki, majd a testünket érő környezeti hatások következtében alakulhatnak át rosszindulatú daganattá.
Ez a folyamat éveket vehet igénybe és sokáig tünetmentes lehet. A panaszok gyakran későn észlelhetők, ekkor a betegség előrehaladott stádiumban lehet és gyakran halálossá válhat.
A szűrés éppen abban tud segíteni, hogy még a kezdeti, tünetmentes időszakban felismerhető legyen, hogy Önnél található-e olyan elváltozás a vastagbélben, amely később súlyos problémákat okozhat.
A fentiek alapján érezhető, hogy minél korábban fedeznek fel egy elváltozást, annál nagyobb a teljes gyógyulás esélye.
Mi a vastagbélszűrés két alapvető lépése?
Az első lépés a székletvér vizsgálata.
A székletben a vér több ok miatt is megjelenhet. Okozhatja többek között aranyérbetegség, a vastagbél gyulladása, de akár származhat a gyomorból vagy a szájüregből is (pl. fogínyvérzésből). A kisebb intenzitású vérzések szemmel nem látható elszíneződést okoznak a székletben, ennek kimutatására laboratóriumi műszerek szükségesek.
Szintén fontos annak ismerete, hogy mit nevezünk a szűrés során „negatív", illetve „nem-negatív" leletnek. Egy lelet vagy eredmény akkor nem-negatív, amikor a keresett elváltozás mégis teljes mértékben bizonyítható vagy nem zárható ki annak hiánya. Negatív leletről pedig akkor beszélünk, amikor az elváltozás megléte az adott mintában kizárható.
Nem-negatív eredmény esetén az esetleges vérzés hátterének tisztázására, szükség van a második lépésre, azaz a vastagbél vizsgálatára (vastagbéltükrözés, más szóval kolonoszkópia) A vizsgálat során béltisztítást követően a vastagbél belső felszínét endoszkóppal nézik át. Ha olyan eltérést találnak, ami a vastagbél szöveteiből kitüremkedik (szövetnövekedés, más néven polip), azt azonnal az is tudják távolítani, így az nem tud daganattá alakulni. A vizsgálat egyénileg eltérő módon okoz kellemetlenséget, ezért kérés esetén bódításban is el lehet végezni.
Hogyan történik a szűrés első lépése, a székletvér vizsgálat?
Ön a háziorvostól kapja meg a széklet mintavételhez szükséges eszközt, melynek segítségével a mintavételt otthonában el tudja végezni. Egymás utáni 2 alkalommal történő székletürítés után kell kis mennyiségű székletmintát venni a szűrési csomagban található eszköz segítségével, majd a tartályba behelyeznie azt.
A tartály mellé a már előre megcímzett borítékba az alábbiakat tegye bele:
- a zárófüles tasakba helyezett, mintát tartalmazó tégelyeket;
- a meghívólevélen jelzett, levágott részt a mintavétel dátumával kitöltve.
A csomagot mihamarabb postán, ablaknál kell feladnia.
Hogyan értesülhet a székletvér vizsgálat eredményéről?
A mintavételi eszköz és a székletminta értékelését speciális laboratóriumban végzik. A laboratórium az eredményeket a háziorvoshoz juttatja el, Ön pedig tőle tud érdeklődni az eredményről a csomag feladását követő körülbelül két héten belül.
Milyen eredményei lehetnek a székletvér vizsgálatnak?
A negatív lelet azt jelenti, hogy a székletben rejtett vér nem volt kimutatható.
A nem-negatív lelet azt jelenti, hogy a székletben rejtett vér volt kimutatható, ezért további vizsgálat szükséges a vérzés okának kiderítéséhez.
Fontos, hogy nem-negatív lelet esetén akkor is el kell végezni a vastagbéltükrözést, ha Ön semmilyen tünetet nem tapasztal, azaz nincsen panasza!
Az értékelhetetlen lelet azt jelenti, hogy az adott minta feldolgozása során valamilyen technikai hiba történt. Ebben az esetben háziorvosa biztosít Önnek újabb 2 mintavételi eszközt a székletminta újbóli levételéhez.
Hogyan történik az időpont foglalása a vastagbéltükrözést végző szakrendelésre?
A nem-negatív székletvértest eredmény esetén a háziorvosa segítségével telefonon vagy elektronikusan foglalhatnak időpontot a szűrő endoszkópos laborba, ahol elvégzik a vastagbéltükrözést. Fontos tudnia, hogy nem minden szolgáltató végezheti el a tisztázó vastagbéldaganatok lassan alakulnak ki és a kezdeti időszakukban többnyire nem járnak olyan tünetekkel, amit Ön észrevenne.
A háziorvostól továbbá laboratóriumi vizsgálatra (vérvétel) és szükség esetén egyéb szakorvosi vizsgálatokra is kap beutalót, valamint a béltisztító készítmény (hashajtó) kiváltásához receptet. Kérjük, hogy az Önnek fenntartott időpontban jelenjen meg a szakrendelésen, vagy időpont módosítási igényét jelezze háziorvosának legalább 5 nappal a vizsgálat előtt.
A szűrőprogram részleteiről érdeklődjön háziorvosánál!