Október 10 - Lelki Egészség Világnapja
A Lelki Egészség Világszervezete október 10-ét a Lelki Egészség Világnapjává nyilvánította. Magyarországon 1994 óta ünneplik. A mentális betegség napjaink egyik legkomolyabb egészségügyi és társadalmi kihívása, amely egyaránt kiemelt szerepet kap az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Unió népegészségügyi programjaiban is.
A WHO, vagyis az Egészségügyi Világszervezet definíciója szerint „Az egészség a teljes testi, lelki és szociális jólét állapota, és nem csupán a betegség hiánya.” A mentális egészségünk alapvető és integrált része az egészségünknek.
Lelki Egészség Világnapjának fő célja, hogy felhívja a figyelmet a mentális egészséggel kapcsolatos témákra, és kezdeményezéseket hozzanak létre ennek támogatására, valamint a pszichiátriai problémákhoz és a pszichiátriai problémákkal élőkhöz kapcsolódó előítéletek elleni harc, a lelki egészség központba állítása.
A világszövetség évről évre kampányokat, konferenciákat szervez más – más tematikával, így például 2014-ben skizofréniával volt a világ fókuszában, 2015-ben a mentális elsősegélynyújtás, 2016-ban a pszichológiai elsősegély, azaz a hétköznapi segítségnyújtás, illetve a hirtelen helyzetekben történő krízisintervenció volt a fókuszban. A következő évben a mentális egészség a munkahelyen volt az emléknap fókuszában. Tavalyi évben a fiatalok és a lelki egészség egy változó világban volt a téma középpontja, míg idén, 2019-ben pedig az öngyilkosság megelőzése áll.
A WHO becslése szerint a világon 400 millió ember szenved különféle mentális betegségtől, idegi problémáktól. Az elkövetkező évtizedekben pedig várhatóan egyre nagyobb méreteket ölt majd ez a probléma. A munkanélküliség, a felgyorsult társadalmi-gazdasági változások, mind abba az irányba hatnak, hogy az egyének egyre nehezebben birkóznak meg a rájuk nehezedő terhekkel. 350 millióra tehető a depressziósok száma, évente egymillió ember vet véget önkezével az életének. Kevés törődést kap a mentális jólét, holott az öngyilkosság szempontjából fontos rizikófaktorok számít a szorongás, a reménytelenség érzete, a kilátástalanság. Hazánkban a lakosság mentális egészsége az európai országok átlagához képest rosszabbnak minősül.
Magyarország évtizedeken át dobogós helyen állt az öngyilkossági arányt tekintve, ám a WHO legutóbbi, 2018-as statisztikái szerint az európai országok között már nem az első háromban, világszinten pedig az első tízben.
Az öngyilkossághoz vezető út legtöbbször a depresszió és alkoholizmus. A depresszióhoz társulhat szerhasználat, elsősorban alkoholizmus, az okok között fellelhető kezdődő skizofrénia, de olyan is előfordul, hogy valaki átél egy akut pszichotikus állapotot, abból kijön, de addigra elveszít mindent, és elkeseredésben követ el öngyilkosságot. Ez azonban nem fedi be mind az esetek öt százalékát, ahogyan nagyjából ekkora az aránya azoknak, akik valamilyen párkapcsolati-családi krízis vagy anyagi probléma miatt, illetve azért fordulnak önmaguk ellen, mert gyógyíthatatlan betegek.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as vagy 06-80/820-111-es telefonszámot!